• loading...

    2017. január 1., vasárnap

    Ezt jelenti, ha ott az X jel a tenyeredben! Te tudtál róla?


    Már az ókori görögök és egyiptomiak is tudták: ha valakinek egy X alakú jel volt a tenyerében, azt jelentette, hogy nagyon különleges képességekkel rendelkezett.


    A tenyérjóslásból azt is képesek voltak előre megmondani, hogy jó vezető lesz-e az illetőből vagy sem. Megnézték a jelölt tenyerét, és ha ott volt benne az a bizonyos X, akkor nyugodt szívvel hagyták, hogy ő legyen a tartomány vezetője.

    Nagy Sándor nem hiába volt az egyik legnagyobb vezető a világon, hiszen a tenyerében található X-jel is különleges képességekre utalt. Sőt, ráadásul nála mind a két tenyérben fellelhető volt ez a jel. A moszkvai egyetem kutatása szerint, melyben 2 millió ember tenyerét vetették górcső alá, beigazolódott, hogy csak a valóban nagy emberek tenyerében található meg ez a jel. Többek közt Putyin, és Abraham Lincoln is ebbe a kategóriába tartozott.

    Úgy tartják, hogy azok az emberek, akiknek X-jelzés van a tenyerükben, nagyon erős karakterek, soha nem kell tervezgessék az életüket, mert szinte minden magától alakul ki. Nekik mindig minden bejön, a siker állandó kísérője az életüknek. Nagyon jó emberismerettel rendelkeznek, soha nem lehet félrevezetni, vagy átverni őket.


    Hirdetés

    A domináns jellem mellet egy nagyon karakteres fizikai megjelenéssel is rendelkeznek. Nem hajlamosak a betegségekre, és képesek mások életére is befolyásoló hatással lenni. A kiemelkedő egyéniséggel rendelkező emberek igazi vezető típusok, könnyen beíródik a nevük a történelembe.