Többször visszament az égő buszba a tanár, így mentett meg rengeteg kisgyermeket.

Legalább 16-an meghaltak,de még több áldozat lehetett volna, ha a csoporttal utazó egyik tanár nem rohan vissza az égő buszba, hogy kimentse a bent ragadt diákokat.
A gyerekek közül akik a jármű hátsó felében ültek, sokan az ütközés után pánikszerűen, az ablakokat kitörve próbáltak menekülni. A gimnazistákkal három tanár utazott, egyikőjük az Inforádió szerint életét vesztette.


A diákokkal utazó egyik tornatanár többeket is megmentett, mikor visszament értük a lángok közé. A férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Jáki Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgató-helyettese azt nyilatkozta, hogy a tragédia után mindenképp szakszerű segítségre lesz szüksége a diákoknak, hogy fel tudják dolgozni a történteket, emellett megerősítette, hogy a gyerekeket két testnevelő- és egy történelemtanár kísérte a sítáborba.



Hirdetés