"Viktor, te még klottgatyában rúgtad a műbőrt, amikor én már éltem..." Mici mama kiosztotta az államfőt !

Mici néni vagyok. Biztosan emlékszel rám, mert soha az életben nem találkoztunk. Te még klottgatyában rúgtad a műbőr labdát a libalegelőn, amikor én már Darwinba költöztem a családdal. Darwin nem egy ember – vagyis de, csak én nem bele költöztem -, hanem egy város. Ausztráliában. Na, itt lakunk mi a családdal. Ehhez még pont nincs semmi közöd, csak úgy mondom.

Képzeld, mekkora volt a meglepetésem, amikor karácsony után jött a postás és levelet hozott otthonról. Mármint Magyarországról. Meg is hatódtam egy pillanatra, mert azt hittem, a születésnapomra gratulál nekem valaki, ami akkortájt van. Gondolhatod, hogy meglepődtem, amikor egy marék cédula potyogott ki a borítékból. Erzsébet utalvány, ez volt ráírva. Egy asszony képe is rajta van, aki koronával a fején alszik. Gondoltam, valami álomfejtő kártya, vagy nem tudom mi. Aztán az otthoniak írták, hogy ezzel lehet vásárolni és azért kaptam, mert nyugdíjas vagyok és magyar. Mert minden magyarnak és nyugdíjasnak jár és te küldtél is mindenkinek. Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Norvégiába, mindenhová.

Te Viktor! Normális vagy te? Szerinted mi a jó eget kezdjek én ezzel itt? Azt hiszed, hogy a sarki boltos elfogadja a cetlit az alvó asszonnyal? Aztán mit csinál vele? De van még kérdésem. Most olvasom, hogy nem csak nekem küldtél ilyet, hanem még 32 449 másik embernek is, akik nem Magyarországon élnek. Azon túlmenően, hogy egyikünk se tud semmit kezdeni vele, még a postaköltség is drága. Kidobtál az ablakon 325 millió forintot, plusz a postaköltségre 52 milliót. Az 377 millió forint. A semmire.
Viktor! Ennyire gazdag ország lett Magyarország, amióta nem jártam ott? Merthogy tavaly hazamentem pár hétre és akkor még nem volt gazdag. Az unokatestvéreméknél voltam – pont karácsony körül – és nekem kellett fát hozatni, ha nem akartam megfagyni. Arra sem volt pénzük, hogy fűtsenek. Meg arra sem, hogy gyógyszert vegyenek a gyereknek, aki megfázott a fűtetlen lakásban és úgy köhögött, mint a ló. Az unokatestvérem anyjának én vettem kerekesszéket, mert nem tud járni a tropa csípőjével, de még egy évet kell várnia a műtétre.
Az egész falu – mert falun laknak a rokonaim – úgy lepusztult néhány év alatt, hogy az valami csuda. Kátyús utak, közvilágítás alig van, orvos, posta nincs, bolt is csak egy, az is bezár délben. A városba jár be hetente egyszer vásárolni az, akinek van pénze buszjegyre. Munka nincs a faluban, csak szegénység. Te Viktor! Hány ilyen falu van az országban? Mert ahogy elnéztem, nem csak ez az egy, ahol a rokonaim élnek. És nem csak a falu ilyen, a városok is. Olyan szürke, szomorú, kopott, reménytelen volt minden. Savanyú szagú, rosszkedvű. Nem láttam mosolyt az emberek arcán, csak ingerültséget, rosszindulatot.
Beteg az országod, Viktor! De te sem vagy egészséges, ha külföldre küldözgeted az utalványokat, amikor ezer helye lenne annak a pénznek otthon. Hát egy normális ember sincs a kormányodban, aki elmondaná neked, hogy pénzszórás az egész? Senki nem szólt, hogy ha elégetnéd azt a 377 millió forintot, akkor ugyanott lennénk, mint így? Nem csak azért, mert nekünk, külföldön élőknek nem sokat jelent az a 10 ezer forint, mert a gesztus a lényeg. De nem tudunk mit kezdeni vele, mert sehol nem fogadják el, csak Magyarországon.
Mit akartál ezzel elérni, Viktor? Meghirdetted az Gyere haza Öreg programot? Ha már a fiatalokat olyan ügyesen sikerült hazacsábítani? Miben reménykedsz? Hogy a 32 550 külföldön élő nyugdíjas hazaugrik bevásárolni, kárba ne vesszen a 10 ezer forintos utalvány? Hogy majd én is hazaugrom csirkefarhátért? Darwinból? És ha már otthon vagyunk, akkor elmegyünk szavazni is? Lehetőleg rád, mert annyira hálásak leszünk az ajándékért?

Viktor! Öreg vagyok ugyan, de nem hülye. Az a baj, hogy te nem a saját pénzedet dobod ki az ablakon ilyen ökörségekre, hanem az ország pénzét. Az én rokonaim pénzét, akiknek tüzelőre sem telik. Ebből a pénzből, amit most eszetlenül elszórtál, rendbe lehetett volna tenni egy egész falut. Vagy kettőt. Vagy meg lehetett volna venni 80-100 falusi házat, aminek van kertje és azok, akiknek nincs hol lakni, mert viszi a bank a házat, olcsón bérbe vehetnék, vagy apránként kifizethetnék, lenne tető a fejük felett és megtermelhetnék az élelmiszert.
Vagy vehettél volna abból a pénzből egy csomó játékot az óvodásoknak, vagy felszerelést a kórházakba, vagy kerekesszéket azoknak, akiknek nem telik rá. Tudod, mennyire sok pénz ez? Hogy jössz te ahhoz, hogy elpazarold?
Sokat töprengtem rajta, hogy miért pusztult le ennyire az ország, meg az a falu, ahol a rokonaim laknak. Már tudom. Ahol ilyen ostoba, pazarló, eszetlen a miniszterelnök, ott milyenek lehetnek a miniszterek? Milyen lehet az egész kormány? Mennyi pénzt szórtok még szét a nagy semmire, miközben oda nem jut, ahol szükség lenne rá?

Viktor, te alkalmatlan vagy a vezetésre, mert nincs eszed. Más országban mennél a börtönbe, ha így pazarolnád a köz pénzét. Még egy gazdag országban is letépnék a fejedet a polgárok ilyesmiért. Bár lehetséges, hogy éppen ezért gazdagok azok az országok, mert a nép nem tűri el, hogy meglopják.
Csak azt akartam mondani Viktor, hogy nem kell az ajándékod. Tudod miért? Mert ajándékot a sajátjából ad az ember, nem a másokéból. De te már nem tudsz különbséget tenni, azt hiszed, minden a tiéd. Nem baj, majd megtanulod. Szerintem elég lesz egyszer elmagyarázni, hogy melyik priccs a tiéd.
Hallom, otthon havazik. Szép lehet. Befedi a hibákat. De a hó egyszer elolvad. Ezt ne feledd el, Viktor! Most búcsúzom és kívánok minden jót. Nem neked, Viktor, hanem az országnak. Nélküled.