Ezért undorodom a fekete péntektől! Tudjátok ti, hogy kik fizetik meg a ti rongyrázásotokat?


Kezdjük a legelején..Egy kész átverés az egész.
80%- os leszállítást ígérnek, és jó, ha 10 lesz belőle, amit egyébként bármely napon megtalálhatok, ha egy kicsit böngészek.
A tavaji árút söprik ki. és előtte megemelik az árakat, hogy le tudják engedni.
Undorító mifelénk ez a dolog. Nyugaton beköpnének az árúházba, ha ilyeneket csinálnának.
Direkt készültem rá, és amit szerettem volna venni, azoknak egy hónappal előbb felírtam az árát. Volt olyan, ami 50%- os engedménnyel drágább volt, mint egy hónappal engedmény nélkül.


Hirdetés

De akkor nézzük meg, hogy míg mi fejlett országok lakói fillérekért jutunk hozzá a ruhákhoz, azt valójában kik is készítik? Halálra dolgoztatott, éhbérért dolgozó édesanyák, gyerekek, fiatal nők, és mindenki aki munkára fogható. Sokszor ájultan esnek össze a túlhajtott emberek, akik a ti ruháitokat varrják, mondjuk ha csak a legismertebb márkákat akarjuk említeni, H&M,Zara, Pull and Bear, Bershka..

2015 elején nagy vihart kavart a médiában az a norvég valóságshow, amelyben három fiatal divatbloggert egy kambodzsai ruhakészítő üzembe küldenek. A világ egyik leggazdagabb országából érkezve szembesülnek azzal, milyen körülmények között, mennyi pénzért dolgoznak azok, akik a legnépszerűbb világmárkák ruháit varrják. A „Sweatshop – halálos divat” néven futó show fiatal norvég szereplői az ötödik rész végére könnyeikkel küszködve beszélnek a ruhaipari munkások nyomorúságos életéről. A műsor a húszéves Ludvig Hambro szavaival zárul: „Mi azért lehetünk gazdagok, mert ők szegények, ez az igazság. Azért vagyunk gazdagok, mert összesen 10 euróért vehetünk pólót a H&M-nél”.

A norvég sorozatban a divatbloggerek szembesülnek a szomorú valósággal

Hirdetés

A globális ruhaipar, benne olyan kikerülhetetlen világmárkák, mint a H&M, a Zara, a Mango vagy a Tesco sajátmárkája, az F&F milliók életkörülményeit határozzák meg. A beszállítóik gyáraiban dolgozó munkások (80 százalékban nők) többsége nem keres napi 6 eurónál többet. A kép tényleg siralmas, ha az arányokat nézzük: a legnagyobb ruhagyártó országokban (Kína, India, Banglades, Kambodzsa, Srí Lanka, Indonézia, Malajzia) államilag megszabott minimálbér meg sem közelíti a szakszervezeteket és munkajogi aktivistákat tömörítő világszervezet, az Asia Floor Wage Alliance által 2013-ban kikalkulált létminimumot. A legrosszabb a helyzet Bangladesben és Srí Lankán, ahol a minimálbér a létminimum összegének mindössze 19%-a, de ez az arány a „legjobban” teljesítő Malájziában is csak 54%. Ráadásul a két szám közti különbség az Asia Floor Wage Alliance 2013-as adatai szerint egyre csak nő.Siralmas ugye? Erre gondolj, amikor felveszed a csini új ruhád.. Épp elájul, aki a ruhádat varrta..

 De beszéljünk kicsit másokról is.  És itt nem azokról van szó, akik egyébként nem vehetik meg a drágább műszaki dolgokat, hanem azokról a gazdag jólétben élő emberekről, akik pofátlanul verekednek a led tv-ért egy olyan családdal, akik soha életükben nem tudnák teljes áron megvenni...



Hirdetés