A vak férfi, aki egyedül neveli gyönyörű kislányát! Sok lájkot neki!

Íme egy hétköznapi hős Viktor, aki vakon is egyedül neveli kislányát!


Az apuka elképesztő odaadással gondozza és neveli kislányát, Kittit annak ellenére, hogy sosem pillanthatja meg gyermekét: Viktor ugyanis újszülött kora óta vak. A férfi tavaly vált el feleségétől, a bíróság azonban az apukának ítélte a kislányt. Azóta kettesben élnek: a gyerkőc semmiben sem szenved hiányt.


– A váláskor féltem attól, hogy elveszítem a kislányom – kezdte Viktor. –Képtelen lennék feldolgozni, hogy csak kéthetente találkozhatok vele! – mesélte a férfi.


Hirdetés


Viktorban rengeteg kétség volt azzal kapcsolatban, hogy képes lesz-e ellátni gyermekét úgy, hogy nem látja őt. Így tette tisztába Kittit, így adta be a gyógyszert neki, ha beteg volt. A napi teendőkben először az édesanyja, Zsuzsa segített neki, együtt gyakorolták ezeket a mozdulatokat, hogy minden rutinná váljon. Most már gond nélkül ellát minden feladatot. Az apukát most olyan gondolatok foglalkoztatják, hogy hogyan vesz majd lakást, autót kislányának, ha majd felnő.


Édesanyja, Sommer Zsuzsa nagyon büszke fiára, amiért ő így helytáll.

– Koraszülött volt, az inkubátorban vakult meg – mesélte az asszony. – Még nem volt féléves, amikor kiderült: nem fordult felénk, nem nézett ránk a kiságyból.

Miután az orvosok megvizsgálták, kiderült, hogy Viktor mindkét szemére vak. Az édesanya ekkor teljesen kétségbeesett: fogalma sem volt, hogyan tanítja meg fiát azokra a dolgokra, amelyeket minden gyereknek tudnia kell. Az asszony remek munkát végzett, hisz Viktor nemcsak kivá­lóan boldogult az életben, de egyedülálló édesapaként is megállja a helyét.

Hirdetés


– Fiatalkoromban sokszor úgy éreztem, örökre egyedül maradok, hogy esélyem sem lesz a lányoknál – elevenítette fel a kamaszkor nehézségeit Viktor.
Ám mégis rátalált a szerelem: 2008-ban megismerte Kitti édesanyját, ám 2015-ben szétváltak útjaik. De élethosszig tartó „szerelme”, a kislánya, Kitti nála maradt. Az édesanya néhány hetente látogatja, anyagilag támogatja lányát.