A kis Pannika szülei :" Semmilyen szinten nem vagyunk felelősek a tragédiáért, hiszen.."

Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk, a hétvégi, kistarcsai gyermek ­tragédiával kapcsolatban.

Információink szerint a szülők álmukban sem gondolták, hogy a nő, akinek gondjaira bízták, magára fogja hagyni gyermeküket. Mint megírtuk, a hároméves Panni egyedül volt a lakásban, amikor a tetőablakon át kizuhant a negyedik emeletről. A kicsit munkából hazatérő édesapja találta meg. A kislány életéért hiába küzdöttek: a kórházban belehalt sérüléseibe. A gyászoló szülők az ÉKE Jogvédő Egyesülethez fordultak, amely ingyenes jogi tanácsadással és jogi képviselettel segíti a rászorulókat a 06305273160-ás számon 11.00-től 18.00-ig.

Hirdetés

– A szülők, álláspontunk szerint, semmilyen szinten nem felelősek a tragédiáért, hiszen fogalmuk sem volt, hogy a nő, akire bízták imádott kislányukat, előbb elmegy a lakásból, mint hogy ők hazaérnek a munkából – szögezte le Száva Vince, az egyesület elnöke. – Ezt a személyt évek óta ismerték, és megbíztak benne, hiszen az utóbbi időben többször is elvállalta a kicsit éjszakára, és soha nem történt semmi baj. Neki csak nyolcra kellett munkába mennie, mégis reggel hatkor kilépett a lakás ajtaján, otthagyva Pannikát. A kislány felvette a kis csizmáját, egy széket húzott az ablakhoz, onnan először a radiátorra lépett fel, majd felkapaszkodott a nyíláshoz, ahonnan aztán kizuhant. A szülők a tragédia óta nem találkoztak a nővel, aki egyedül hagyta gyermeküket. Nem is akarják soha többé látni, azt azonban nagyon szeretnék, ha megkapná méltó büntetését – tolmácsolta a család szavait Száva Vince.


Hirdetés
Az esettel összefüggésben a nyomozók egy huszonöt éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként.



Hirdetés