Ezt a lányt vették videóra az úszó OB-n. A botrány dagad

Ezúttal fiatal úszók tettek arról, hogy ismét középpontba kerüljön a sportáguk. A fullank.hu szerint négy fiú tőrbe csalta a Jövő SC egy 16 éves, külföldi válogatott kerettag úszóját, akivel egyikük egy öltözőkabinban közösült a három hete rendezett debreceni országos bajnokságon, míg a másik három gondoskodott róla, hogy erről videófelvétel készüljön.

Hirdetés

A portál úgy tudja, hogy egy 19 éves hódmezővásárhelyi úszó volt az ötletgazda, az ő telefonjával rögzítették a filmet. A Darnyi TSC egyik, 17 éves versenyzője ment be az akcióról mit sem sejtő lánnyal a kabinba, s a klub egy másik növendéke addig az ajtó alatt benyújtotta a hódmezővásárhelyi fiatal okostelefonját, amelyen előtte elindította a felvételt. A kamerázó fiú testvére is közreműködött a tervben. A film végül felkerült a világhálóra, és sok sportoló, edző is látta már...



Hirdetés



Hirdetés



Sajnálom, hogy így tőrbe csalták. Arra nem is gondoltak az elkövetők, hogy ezzel egy életre lejáratják a lányt. Ezek után, hogy fog megjelenni bárhol is, mindenki a felvételről fog beszélni.. Egy karrier tört ketté.. Vagy ennél erősebb lelkileg ez a lány? Kiderül !




Hirdetés