2 forintos adótartozás miatt inkasszót raktak Ferenc számlájára a NAV-osok. Most már mindent tagadnak

Már meg sem lepődünk! Ferenc se!
2 forint adótartozás miatt zárolták egy férfi - Ferenc -
bankszámláját, ahonnan így nem tudja átutalni a rá kirótt 5000 forint (?!?) végrehajtási költséget sem. A NAV-nál állítják: nem fordulhat elő olyan eset, amilyet az ügyfél elmesélt.
Ötezer forintot kell befizetnie végrehajtási költségként annak a férfinak, akire, mint kiderült, két forint adótartozás miatt rótták ki ezt az összeget. Patthelyzetbe került azonban, mert a tartozás miatt zárolták a bankszámláját, így nem tudja átutalni a tartozást – írja a delmagyar.hu.


Hirdetés
A férfi azt mondta: az adóhivatal ügyintézője nem tudta megmondani, melyik adónemet érinti a tartozása. Csak annyit közölt, hogy egy éve görgeti maga előtt a kétforintos tartozást.
Az ügyfél méltánytalannak érzi az ötezer forintos pluszköltséget a kétforintos tartozáshoz képest, és úgy tudta, hogy minden terhét időben befizette. Két forintot készpénzben egyébként sem életszerű kifizetni, ráadásul ilyen esetben lefelé szokás kerekíteni – jegyezte meg.
A NAV-tól a lapnak azt válaszolták: lehetetlenség, hogy ilyen eset előforduljon, a rendszerbe épített kontrollmechanizmusok ráadásul még adminisztratív vagy egyéb hiba esetén is megakadályoznak egy ilyen tévedést.
A NAV nem indít végrehajtási eljárást kétforintnyi összegre, mivel az arra történő bankszámlazárolás nem értelmezhető. A NAV végrehajtás keretében nem zárol bankszámlát, hanem inkasszót bocsát ki, de ezer forint hátralék alatt ez sem lehetséges – tették hozzá.


Hirdetés
Az ügyfél ennek ellenére nem fért hozzá a pénzéhez a tartozás miatt, de a cikk megjelenése előtt feloldották.



Hirdetés