9 gyermekes édesanya saját fiának és feleségének szülne. Nemes cselekedet, vagy óriási hiba?

A 47 éves Michelle Hearnden segíteni szeretne 27 éves fián, Danen, akinek párja, Kyia már négyszer vetélt el. A család pénzt gyűjt a beültetésre. Az orvosok szerint ugyanis Kyia-nak veszélyes lenne újra gyermeket vállalnia, ezért Hearnden asszony azt ígérte a fiának, hogy kihordja a kisbabát.


Hirdetés
„Kilencgyermekes anyaként nem tudnám elképzelni az életemet gyerekek nélkül” – mondta Mrs. Hearnden.


Szükségük volt egy pótanyára, és úgy voltam vele, hogy az miért nem lehetnék én?”
Mrs. Hearnden összes terhessége problémamentesen zajlott le, kilenc egészséges gyereknek adott életet. Már három unokája is született.

Barátnőjét meghatotta az anyósa felajánlása: „Sírásban törtem ki” – mondta. „Nagyszerű ember, hogy ennyire önzetlenül ajánlott fel segítséget.” „Pedig már sokszor próbálkoztunk” – árulta el. „De négyszer elvetéltem.”

A fiatal párt a vetéléseken túl egy nagyon komoly tragédia is érte: közös gyermekük öt hónapos korában meghalt, súlyos betegségben. Kyia 2014-ben lett terhes Rayah-val, és folyamatosan kórházba kellett járnia, annyira ingadozott a vérnyomása a terhesség alatt. A kicsi császárral született, és egyből kezelést kapott, de nem tudták helyrehozni, öt hónapos korában meghalt.


„Felkeltem egyik reggel és éreztem, hogy valami nincs rendben. Rohantam a kórházba, és már tudtam, hogy mi lesz. A karjaimban halt meg. Dan és én végignéztük” – idézi fel a nő a tragikus esetet.

Hirdetés

Nehéz napok következtek ez után. „Nem tudtuk hazahozni, de a kiságya és a ruhái otthon voltak. A nővérek egy dobozban adták át nekünk a dolgait – a játékait és a plüssmackóit. Az volt a legnehezebb, amikor el kellett pakolnunk mindezeket.” A temetése óta anyja a szobájában tartja a kisbaba hamvait.

Nem sokkal a temetés után kiderült, hogy újra teherbe esett, de tíz hét után elvetélt. Ekkor

az orvosok azt mondták neki, hogy egyáltalán nem ajánlott, hogy újra teherbe essen,

mivel súlyos véralvadási problémákkal születhet meg egy új gyereke. „Rám és a kicsire nézve is veszélyes” – látta be Kyia. „Szerencsém volt, hogy legutóbb túléltem.”

Ezek után két lehetőség maradt: beültetés vagy örökbefogadás. Nagyon meglepődtek, de örültek, amikor Dan anyja felajánlotta a segítségét. Fia, Dan most gyűjtést indított a GoFundMe oldalon, hogy összejöjjön a pénz az igencsak drága beültetésre. „Csak én dolgozom, jelzálog van a házunkon és az autót is javíttatni kell, szinte lehetetlen spórolnunk, anya pedig nemsokára 50 lesz. Arra gondoltam, így felgyorsíthatnánk ezt a folyamatot” – írja Dan a közösségi finanszírozó oldalon.


A terv szerint Kyia petesejtjeit és Dan spermáját ültetik majd be mesterségesen Dan anyukájának a petefészkébe.

Mindhárman tanácsadásra járnak, hogy felkészítsék őket a folyamatra. „Ha rajtam múlna, már nem szülnék több gyereket” – vallja be Michelle. „Keresztül kell mennem a terhességen és a gyerek kihordásán, ez részemről rendben van.” Azt mondja, hogy boldog nagyanya lesz, és örömmel vigyáz majd a gyerekre, ha kell.

via Daily Mail

Hirdetés