Csorba Dávid : " Köszönöm édesanyámnak, hogy Ő a világ legjobb embere, hogy ápol engem. 25 éves vagyok, és lélegeztető gépen élek.."


Az idén leszek 25 éves, sok nehéz nap ,hónap és év van mögöttem. Gyökeresen megváltozott az eddigi így is nehéz életem. Arra gondoltam,egy picit visszagondolok a gyerekkoromra! Annyi szép és felejthetetlen emlékem van. Mikor pici voltam,főleg nem éreztem ebből a tragédiából semmit! Éltem a mindennapi életem,csak lassabban és fáradtan,amit persze akkor egyáltalán nem tudtam! Szóval mivel akkor még kertes házban laktunk,állandóan a kertben voltam-aztán jött az öcsém és remekül játszottunk együtt! Kaptam egy szuper biciklit,azzal könnyen tudtam mozogni. Sokszor még versenyeztünk is. Álmaimban ma is bicajozom... Sőt a kertből kilógó rózsával minden nap megörvendeztetem a szeretteimet!!! :)


Hirdetés
Persze az én állapotom romlott és egyszerre csak azon vettem észre magam,hogy sokkal nehezebb ülni,tartani magam,de ez nem zavart! Az öcsémmel versenyt "gurultunk",és én beleborultam az árokba is,de hála a jó égnek semmi bajom nem lett-hatalmasat kacagtunk! Voltak kisebb baleseteim pl: eltört a lában,oda se neki! Szuper "poszter" felület lett a gipszem,én meg hamar rendbe jöttem! Ez természetesen már kerekes székben volt-szuperül lehet vele ralizni!
Nem fogtam fel,hogy ezek a változások mit jelentenek,milyen kimenetele lehet-csak éltem!
Magántanuló voltam,ezért sajnos sok kortársamat nem ismertem,de akiket igen,azok jó haverok voltak. Bevallom,nem vonzott a tanulás,de az angol és az informatika tetszik!!! :)
18 évesen költöztünk ,ami szembetűnő lehetett volna,az az volt,hogy a nagypapám mindig velünk jött és úgy segített ahogy tudott! :) Teszi ezt a mai napig is,és ami fura,de sosem látom rajta kívülről a kétségbeesést. Csak mosolyog,és kérdezi,mit tehet,hogy nekem jobb legyen? Sokat persze nem tud,mert nem érti amit mondok,így csak írni szoktam neki,ha egy kicsit "beszélgetünk".
Öcsém is,ahogy telt az idő,egyre inkább a saját életét élte,de ő is egészen lazán kezelte ezt a helyzetet,pedig állítom,előbb tudta mint én,mi ez az egész-hisz kórházban is dolgozott több évig... Még tavaly előtt olyan tank versenyeket játszottunk végig,hogy azt sokan megirigyeltétek volna!!! Jó fej! :) Utólag belegondolva nagyon jól esik,hogy ilyen szuper családom van,akik helyén kezelik ezt az egész szörnyűséget-pedig tudom,nagyon érző szívű,jó emberek!!!
Szóval,szűkült a világ,és egy szörnyű napon elkezdtem köhögni. Na ez az -éreztem tudtam baj van-baj lesz! Anyu mindent megtett,de sajnos a helyzet adta magát,én pedig sodródtam az árral! Egy napon arra eszméltem fel,hogy valami cső van a nyakamnál és a lélegeztető gép rá van csatlakoztatva! Azt hiszem akkor értettem meg,mi lehetett volna ha... Ezzel együtt sokáig haragudtam mindenkire akik ezt így tették-ma már hálás vagyok Anyunak és az orvosoknak,nővéreknek,akik megmentették az életem ,és még kaptam egy újabb lehetőséget! :) Óriási dolog,hogy itthon lehetek,és az én anyukám a világ legjobb orvosa-ápolója egyben!!!! Mindent meg tud csinálni,pedig semmi ilyenfajta végzettsége nincsen! Csak akkor kell mennem szakemberhez,ha olyan dolgot kell elvégezni,amihez szükséges lehet,a kórházi háttér!
Ezalatt az idő alatt,úgy érzem szembesültem a betegségemmel,ma már tudom mi ez és mivel jár! Egy csapásra felnőttem! :(

Hirdetés
Ennek viszont vannak szép oldalai is! Érettebben gondolkodom,kialakult a személyiségemhez illő színben passzoló ruhatáram- "öltözködöm",oda figyelek a stílusomra,van kedvenc parfümöm,és nevessetek ki,de ha úgy tartja kedvem,bizony én is felveszek egy baseball-sapkát,és a napszemcsit Ami csodálatos érzés,hogy ebben is támogat az anyukám,sőt ide varázsol jó embereket,akik ezzel azzal meglepnek: imádom a karkötőket,karórát,és nagyon oda figyelek,milyen a frizurám!!!! :) Nekem jó érzés! :)

Apropó,jó emberek! Rengeteg kedves embert ismertem meg! Köztük van egy számomra hihetetlen sokat adó csodálatos nő-anya és hallatlan nagy harcos! Sajnos,ő is beteg,ennek ellenére minden lelki erejét beveti,annak reményében,hogy meggyógyuljon,felnevelhesse még a legkisebb fiát is! Tisztelem,becsülöm!!! Nagyon jó ember-és azt érzem az érzés kölcsönös-nagyon Imádom!!! <3
Talán az ő támogatása kellett ahhoz is,hogy életem első tetoválásának magamra varratását be merjem vállalni! " Carpe Diem" Élj a mának! Ez a mottóm- szívemből szól! :)
Tudjátok néha én is feladnám, sokszor vagyok elkeseredve,hisz ha nem lenne ez az átkozott betegség, akkor valószínűleg már lassan állatorvos lennék!
Lenne barátnőm,akit őszintén szerethetnék,tisztelettel bizalommal ,és elhalmoznám szerelmemmel! Sajnos nem tudom milyen maga az érzés ,milyen a szerelem,milyen megcsókolni valakit... átölelni a lányt aki a mindenem lenne! Milyen lenne beletúrni selymes illatos hajába? És sorolhatnám a vágyakat,érzéseket amit annyira szerettem volna megélni!Úgy szeretnék világot látni ,eljutni helyekre ,vagy csak üldögélni a naplementében,érezni a szellő játékát.
Ami nagyon rossz,hogy csak nagyon halkan tudok pár szót suttogni-kevesen értik meg,és így csak az írás maradt!
De tudjátok mit szeretnék a legeslegjobban?Édesanyám mosolyát látni .hogy ne legyen gondterhelt,ne sírjon , boldog legyen!
Maga a betegség nagy terhet ró rám lelkileg; és fizikailag beteg vagyok,de szeretnék élni ,és soha- soha nem adom fel, próbálom vidáman felfogni a dolgokat! Köszönöm azoknak a barátoknak, akik erőt adnak,mellettem vannak ,nélkülük sokkal elviselhetetlenebb lenne az egyhangú kis életem!
Zárom soraimat,így végezetül köszönöm,nektek is,hogy időt szántatok ennek a hosszú gondolatsornak az elolvasására!
Legyen szép napotok!!!! :)

Hirdetés