Elkeseredett édesanyaként írom EZT: Ha itt gyorsan nem történik valami, gyermekek fognak meghalni! Vajon kit fog ez a pár sor érdekelni



Egy édesanya osztotta meg közösségi oldalán ezt az elszomorító történetet a Szent László kórházról, ahol a gyermeke betegsége miatt töltött el jó pár napot.

Jelenleg az jár a fejemben, hogy millió köszönet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az ilyen gyalázatos körülmények ellenére is még mindig itt vannak Magyarországon, küzdenek, és képesek megőrizni az emberségüket, valamint a hitüket, hogy egyszer talán lesz ez jobb, ha nem is a mi időnkben, de talán majd dédunokáinknak…

Hirdetés

Annak a nővérnek, aki már több mint 48 órája van talpon és már szinte beszélni is alig bír a fáradságtól. Ő volt az, aki elmondta nekem, hogy 2. emeleten ügyel + a betegfelvételen és éjjel, amikor a sokadik súlyosan kiszáradt picinek próbálja bekötni az infúziót, közben azért imádkozik, hogy a másodikon, tőlünk pár szobával odébb fekvő árva 2 éves kicsi (akit, senki nem látogat) ne halljon meg, mire felér hozzá, mivel gégemetszéses.

A nővérhívó fényei folyamatosan égnek, mintha karácsony lenne, mert az infúziós “tekerőből” 36 forinttal olcsóbbat hoztak, ami vagy ömlik a gyerekbe, vagy leáll, mivel nem lehet beállítani. Köszönet a tündéri doktornéninek, aki vizit közben, az 5. szoba után kiment és sírt…. majd pár perc múlva mosolyogva ment vissza a kicsikhez. Köszönet a főorvos asszonynak, aki szinte folyamatosan ügyel a sürgősségin, de már a ki tudja hanyadik órában, napban, reggelre üvöltve szidta a rendszert, hogy azonnal petíciót kell írni, “ezt így nem lehet, nem lehet”, kiabálta. És sok sikert annak a 4 gyermekorvosnak, aki az elmúlt pár hónapban hagyta el a László kórház fertőző gyermekosztályát (1 Svájc, 1 Németország, 2 Ausztria)…

Hirdetés

Végezetül szeretnék megosztani egy rémítő mondatot ami a nővérke száját hagyta el szó szerint:

 Ha itt gyorsan nem történik valami, gyermekek fognak meghalni”… Vajon kit fog ez a pár sor érdekelni? Hányan jutnak el idáig az olvasásában? Nem szoktam ilyet kérni, de ha ezt elolvastad, írj kommentbe egy pontot… Nem lesztek sokan, és nem csak azért mert én, egy kis porszem írtam, hanem, mert addig még nem velük történik, sokaknak nem gond…


Eközben egy másik posztban egy fotó látható, a kórház erkélyéről készített egy képet a Groupama Arénáról, ahol este Magyar Kupa döntő volt a csilli-villi stadionban.

Hirdetés
forrás