Iskolába menet rosszul lettem a buszon és elájultam - amit ezután a sofőr tett, azt sosem fogom neki elfelejteni!


Az egyik facebook csoportban bukkantunk erre a történetre, amit most szeretnénk veletek is megosztani:

Pár napja történt meg velem, hogy iskolába menet a buszon rosszul lettem és elájultam.


Hirdetés
Pár perc elteltével jobban lettem és tovább mentünk. Miután a végállomáson minden ember leszállt, ott maradt velem a sofőr és egy nő, aki a Heim Pál kórházban dolgozott. Gyengének éreztem magam. Ezek után közölték velem, hogy most bevisznek a kórházba. A buszos megindult én pedig hívtam az anyukámat, hogy mi történt és épp hova visznek. A kórház mellett pár utcával megálltunk, majd az ölébe kapott a sofőr és a váróteremig cipelt.

Rögtön felvettek az osztályra kivizsgálásra, időközben anyukám is megérkezett, a buszsofőr pedig távozott. Pár órával később visszajött, megkérdezte hogy vagyok, beszélt anyukámmal pár mondatot kint a folyosón ameddig én pihentem.

Hirdetés

Negyed óra elteltével újból megjelent málnával és barackkal. Elmondta, hogy ha vele utazok csak elől ülhetek, hogy lásson, és vigyázzak magamra, elvan a kalandok nélkül is békében. Nem tudtam, hogy fejezzem ki neki a hálám. A nap folyamán még kétszer felhívta anyukámat, hogy mi van velem.



Azért szerintem ez nem semmi. Mostmár jól vagyok, az én esetem a történetben most másodlagos, nem azért írtam, hogy sajnáltassam magam, hanem hogy megmutassam élnek még jó emberek köztünk!

via

Hirdetés