Ne járjon családi pótlék, ha valaki a nyomorba szül?


Az elmúlt napokban nagy figyelmet kapott két, a mélyszegénységgel kapcsolatos, igen hasonló következtetésekre jutó eszmefuttatás: az egyik a Gumiszoba nevű Facebook-oldal Itt ne cigáyozz, bazdmeg! című cikke, amely a roma nők helyzetét elemzi. Érdemes elolvasni, akit érdekel, itt találja az írást, amiből most csak egy részletet emelnék ki, konkrétan a gyerekvállalás kérdéskörét. Hogy mennyire visszahúzza mid a roma nőket, és általában a cigányságot, hogy ezeket a nőket „szülőgépnek tartják”, és, hogy hogyan lehetne ennek véget vetni.

Hirdetés

A témát sokkal direktebb módon tárgyalja a másik anyag, Puzsér Róbert Fehérek és cigányok II. című videója. A videó szintén többek között azt feszegeti: humánus-e, ha a társadalom hagyja, sőt, támogatja, hogy több és több gyerek szülessen rendkívüli nyomorba, tudatlanságba, normális kilátások nélkül?

A válasz mindkét esetben: nem. A két anyag közös üzenete, hogy lépéseket kell tenni az ellen, hogy a leglecsúszottabb réteg vállalja az országban a legtöbb gyereket, mert azzal csak mindenki veszít. A Gumiszoba posztja szerint a megoldást a nevelés jelentené. A szerző szerint a cigány kislányok számára külön lányiskolákat kellene létrehozni, amelyek képesek lennének „a kislányokat átprogramozni, segíteni a tanulásukat és nagyon erősen nyitni nekik a világot. Megértetni velük, hogy van más út. El lehet menni, mást választani. A sok gyerek rabság, a kevés gyerek és a tanulás szabadság. Azt is megtanítani nekik, hogy ha hozzájuk nyúlnak, az bűntény. A testük nem játékszer és nem érintheti őket senki, ha nem akarják.”

Negatív családi pótlék?
Puzsér videójában a családi pótlék intézményének megy neki: szerinte az, hogy az állam családi pótlékot fizet a mélyszegénységben élőknek is, egyszerűen embertelen. Ezzel tulajdonképpen bátorítja az ilyen családokat, hogy vállaljanak még több gyereket – akikre persze jó eséllyel ugyanaz a kilátástalan, emberhez méltatlan élet vár, mint a szüleikre. Puzsér ezért azt javasolja, bizonyos vagyoni-szociális szint alatt szüntessék meg a családi pótlékot, sőt, legyen helyette egyfajta negatív családi pótlék: „Múlt évben nem szültél gyereket a nyomorba? Abortuszod se volt? Parancsolj, itt a támogatás.”

Első ránézésre elég cinikusnak tűnik ez a hozzáállás. Ha az állam bevezetné a negatív családi pótlékot, vagy más célzott erőfeszítést tenne arra, hogy visszaessen a mélyszegénységben élők népszaporulata, gyakorlatilag elismerné: lemondtak arról, hogy valaha fel tudják zárkóztatni ezt a réteget. Azonban lássuk be, jelenleg úgy tűnik, az államtól tényleg hiába várjuk, hogy tömegével képes lesz felzárkóztatni a nyomortelepekről érkező fiatalokat. A társadalmi mobilitás jelenleg nagyjából a nullával egyenlő. Ideális esetben az történne, hogy ezeknek a gyerekeknek az iskolarendszer segít a felzárkózásban, itt megszerzik azt a tudást, illetve szociális készségeket, amik a szüleikből hiányoztak, és amelyekkel készen állhatnak egy produktív életre. Valami ilyesmiről beszélt Orbán Viktor is, amikor (egyébként helytelenül, ld. lentebb) a cigányságot, mint olyat nevezte rejtett erőforrásnak.

Ha azonban ez a réteg rejtett erőforrás, akkor az államnak egyszerűen nincs terve, vagy eszköze az erőforrás kihasználására. Volt olyan a történelem során, hogy egy nagyszámú, szegény réteg emelkedőben volt, gondoljunk csak a 19. században a faluból a városokba áramló parasztságra. Azonban a cigányság mélyszegénységben élő (meg úgy általában a nyomorban élők) rétege egyáltalán nem emelkedik. Ez a réteg legjobb esetben is egy helyben áll, de inkább lecsúszóban van, eközben lélekszáma folyamatosan növekszik. Nem látni, hogy az iskolákból kikerülve ezek a fiatalok tömegével jutnának rendes álláshoz (közmunka nem számít), hogy egyre többen hagynák el a nyomortelepeket. Az évről-évre kevesebb pénzt kapó iskoláknak láthatóan nincsenek meg a módszerei az ilyen helyen nevelkedett gyerekek kezelésére, ráadásul a képzettebb, vagy tehetségesebb tanárok (akiknek van erre lehetőségük) inkább elmenekülnek az „elcigányosodó” iskolából.

Gyerekek nyomorát finanszírozzuk
Visszatérve Puzsér felvetésére: ő a videóban nem nemzetgazdasági megfontolások miatt javasolja a negatív családi pótlék bevezetését, hanem humánus okokból. Szerinte azt támogatni, hogy még több gyerek szülessen teljes nyomorba és kilátástalanságba – jelenleg ugyanis ehhez járul hozzá a családi pótlék – velük szemben is embertelen és erkölcstelen.

És ez nem is lehet vita tárgya. A családi pótlék rendszere elvileg a szegénység csökkentésére, a rászorulók támogatására lett kitalálva, ehhez képest jelenleg pont azt segíti elő, hogy egyre többen éljenek nyomorban. Nagyon gyorsan át kéne gondolni, hogyan lehetne megreformálni a családtámogatás rendszerét, mert ami jelenleg történik ez alatt a cím alatt, az nemcsak a cigányoknak rossz, hanem az egész társadalomnak.

De vajon a Puzsér által javasolt negatív családi pótlék lenne a megoldás? A válaszhoz előbb azt kellene kideríteni, miért van az, hogy a legszegényebb cigány családok a nagy nyomor ellenére is rendkívül sok gyereket vállalnak? Az egyik közismert magyarázat a „megélhetési gyerekszülés”: eszerint csupán anyagi megfontolásból vállalnak 5-6 gyereket, hogy beszedhessék utánuk a családi pótlékot. Amennyiben valóban erről van szó, valóban megoldást jelentene a negatív családi pótlék.


Hirdetés
Megélhetési gyerekvállalás, vagy valami más?
Azonban ha hihetünk „Gumiszoba” írásának, a probléma ennél bonyolultabb. Mint írja: „náluk nincs fogamzásgátlás. Meg se engedik nekik. Vagy nem tudják kifizetni. Vagy nem tudják, mi az. Amelyik lány nem szül, az megy kurvának, de legalábbis megvetik. (…) A kislányok arra vannak trenírozva, hogy az élet értelme a szülés. Büszkén jönnek be, hogy megszületett az ötödik kistestvérük, és senki nem mondja nekik, hogy ez valójában szörnyű nagy teher. Betolják a bébit az udvarra és a kislányok engedelmesen szaladnak az arcát simogatni.” Vagyis, szerinte nem „megélhetési gyerekvállalásról” van szó, hanem arról, hogy a cigány közösségekben a sok gyerek vállalása önmagában érték. Benne van a köztudatban, hogy a nőknek szülni kell, minél többször, és aki nem így tesz, azt a közösség megvetése sújtja, vagy akár erőszakkal kényszerítik a gyerekvállalásra.

Mit eredményezne ebben az esetben a negatív családi pótlék? Vagy azt, hogy az érintettek nem mennének bele az alkuba, és ugyanúgy összehoznának családonként 5-6 gyereket, akiket még kevesebb pénzből próbálnának eltartani. Vagy, ami még rosszabb, felvennék a gyermektelenségért járó pénzt, de közben ugyanúgy szülnének még gyerekeket, csak titokban. Ez még az eddiginél is rosszabb helyzetet eredményezne: gyerekek tömegei kerülnének ki teljesen az állam látóteréből, hiszen a szülők nem regisztrálnák őket, így nem jutnának oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz. Talán lassulna a mélyszegény réteg növekedése – az állami statisztikákban mindenképp, hiszen a gyerekeket nem regisztrálnák – viszont felnőne egy még az eddiginél is kevésbé szocializált, teljes mértékben a társadalmon kívül nevelkedő generáció.

Az is lehetséges, hogy a sokgyerekes családmodell eredetileg anyagi okokból terjedt el (ld. megélhetési gyerekvállalás), mára azonban a nyomortelepi kultúra részévé, erkölcsi normává vált, hogy a nőknek sok gyereket kell szülniük. Láthattunk már hasonlót a történelmünk során. Az ormánsági egykézés eredetileg azért alakult ki, mert a földbirtokok már annyira elaprózódtak, hogy azokat lehetetlen volt a hagyományos módon felosztani kettő vagy több testvér között – az ormánsági családok ezért inkább csak egy-egy gyereket vállaltak, hogy az örökléskor egyben maradjon a birtok. Később az egy-, vagy maximum kétgyerekes családmodell társadalmi normává vált, az emberek lenézték, erkölcstelennek tartották azokat, akiknél több gyerek született, és eddigre talán senki nem emlékezett már arra, eredetileg miért is indult el az egykézés. Lehet, hogy jelenleg hasonló a helyzet a sokgyermekes cigány családokkal? Ha igen, hosszú távon talán megoldást jelenthet a negatív családi pótlék, rövid távon viszont biztos, hogy előjönnének a fentebb leírt problémák. Ezek megoldására az államnak alaposan fel kellene készülnie, alsó hangon 15-20 évig készen kell állnia az eltitkolt gyerekek felkutatására és a társadalomba való integrálására.


Nehéz egyébként erről a témáról nyíltan beszélni, a kérdéskört rengeteg rossz beidegződés terheli. Az egyik az, hogy a dolgot sokan mindenképpen etnikai dimenzióba szeretnék helyezni. Ez azonban a legtöbb esetben inkább árt, mint használ. A Jobbik és holdudvara valami hatalmas, felszabadító tabudöntésnek állítja be, hogy ők „ki merik mondani”: ezeknek az embereknek, akikről végig beszéltünk – nyomorban élő, tanulatlan, generációk óta munkanélküli, a kiutat gyakran a bűnözésben látó személyek – nagy része cigány. (Aztán persze hozzáteszik, hogy amúgy nem a bőrszínt nézik, csak azt, hogy ki törvénytisztelő és ki nem.) Ez tényleg így van, csak ettől egyáltalán nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, sőt. Ha a kérdéskört kényszeresen etnikai dimenzióba helyezzük, az olyan felvetések, mint Puzséré, hirtelen valami egészen sötét fajvédő javaslatnak tűnnek, holott ő pont azt mondja, nem a cigányoknak, hanem általában a nyomorban élőknek kell negatív családi pótlékot fizetni. Ha bevezetnék, sajnos biztosan akadna jó néhány ember, aki ezt valamiféle rasszista törvényként értelmezné, csak azért, mert történetesen nagyrészt cigányokat érint – ők ugyanúgy a probléma részei.

Hirdetés

Akármennyire kényelmetlen, ha erről a kérdéskörről beszélünk, másodlagos dolognak kell tekintenünk, hogy a társadalmon kívüli életmódot élő réteg milyen arányokban milyen származású. A megoldás szempontjából (mert ezen kéne végre gondolkodni a „ki a felelős”-játék helyett) csak az számít, hogy országunkban tömeges egy olyan kulturális mintázat, amelyben elterjedt a bűnözés, általános a nők alávetése és elképzelhetetlen a produktív életmód. Az meg már tök mindegy, hogy az ilyen mintázatok hordozóinak milyen a bőrszíne, milyen nyelvet beszélnek. Az államnak ez ellen a jelenségek ellen – nem a cigány kultúra, mint olyan, hanem a fent leírt kulturális mintázatok ellen – fel kell fellépni, és ha lehet, akadályozni annak átöröklődését, terjedését.