2 éves, és 1 éves gyerekét büntetésből a forró autóba zárta, majd lefeküdt aludni..

Egy texasi anya kétéves lányát és egyéves fiát a tűző napon álló autójában hagyta. Ezzel akarta őket megbüntetni. Ám leckéztetése az életükbe került.

Az anya első verziója:

Az anya két gyermeke holttestére az otthonuk kocsifelhajtóján álló autóban talált rá. Ekkor a járműben 35,5 fokot mutatott a hőmérő.

Cynthia Marie Randolph elfogásakor azt vallotta, hogy a két gyermek haláltusája alatt házimunkát végzett. Végig úgy gondolta, hogy a gyermekei jót játszanak egymással az udvaron. Fél órával később kereste meg őket. Betörte az autóüveget és hívta a mentőket, de akkor már menthetetlenek voltak.

A tragikus vallomás:

Később azonban bevallotta, hogy gyermekeit büntetésből zárta be a forró autóba. Kétéves lánya nem akart kiszállni, így rájuk csapta az ajtót. A nő azt gondolta, hogy amikor a lány megunja a hisztit, majd kiszáll az autóból és viszi magával egyéves öccsét is. Ezután marihuánát szívott, amitől órákra elaludt.

Utólag eszmélt rá, hogy hol hagyta a gyermekeit. Hozzájuk sietett, de addigra már megfulladtak. Az ablakot pedig azért törte be, hogy balesetnek tűnjön a haláluk – mondta rendőrség szóvivője.

A 24 éves anyát kétrendbeli kiskorú veszélyeztetés miatt vették őrizetbe - írja a New York Post.