Köszöntjük Bálint gazdád 97. születésnapja alkalmából. Tiszteletre méltó ember, családapa, férj

Az ország Bálint gazdája idén júliusban ünnepli 98. életévét, ám mind fizikailag, mind szellemileg alig van oka panaszra. Gyuri bácsit 2011-ben érte egy súlyos autóbaleset, melynek következtében hosszú hetekig élet és halál között volt, felépülését követően pedig még ma is viseli a baleset következményeit.

Hirdetés

Az idős kertész megmutatta az ő és felesége nevét viselő padot is a Vasárnapi Blikknek /Fotó: Grnák László
– Szerencsére nem panaszkodom! Legutóbb voltam orvosnál, mert fájtak a térdeim, ő meg a bajaimra csak annyit mondott, hogy ne lepődjek meg, elvégre majdnem 100 éves vagyok. Azzal szoktam magamat vigasztalni, hogy bár testileg el vagyok öregedve, szellemileg azért még tudnak érdekelni a világ dolgai – mosolygott Gyuri bácsi, aki bár olykor nehezen mozog, és a hallása is megromlott, mégis fáradhatatlanul dolgozik. Most épp legújabb könyvén.


Hirdetés
– Áprilisban jelent meg teljesen átdolgozva a Minden héten szüret című kötetem. Nem szívesen mondom, hogy siker, de azt mondják, hogy elfogyóban van. A másik kötetem pedig most készül, Kertészkedj komótosan címmel – magyarázta az ország kertésze, akinek bokros teendőit a nap 24 órájában felesége felügyeli. Van is mit figyelni Gyuri bácsin, hiszen munkabírása és életkedve olyan hatalmas, hogy akár húsz évet is letagadhatna, ám lábai már sokszor nem bírják a tempót. – Fizikailag sajnos már nem vagyok alkalmas arra, hogy gondozzam a kertet, de azért mindig hozzálátok, aztán legyintek egyet, és inkább bemegyek írni. Sokszor Antónia is rám szól, hogy igyak egy pohár vizet, vagy azonnal hagyjam abba a járkálást – nevetett Gyuri bácsi, aki ennek ellenére a gyümölcsfáit és paradicsomának növekedését folyamatosan szemmel tartja.

– Egyik legkedvesebb növényem a nagy sárgabarackfa. 20 éve lakunk itt, őt már itt találtuk. Mostanában gyakran megállok mellette, és hosszú percekig nézem, hogy ő is olyan, mint egy magamfajta öregember. Tele van mindenféle sebekkel, csonkokkal, meg leváló részekkel, olyan, mint én.

Bálint gazda igazi egyedi eset a kertészmérnöki karon, rajta kívül ugyanis az egész szakma nem ismer olyan szakembert, aki olyan régen végzett volna, mint ő. Ráadásul a jogosítványát is még a II. világháború előtt szerezte.


Hirdetés
– Természetesen már nem vezetek, de nyolcvan éve megvan a jogosítványom,a diplomámat pedig pontosan 75 éve szereztem, amire már csak egy emléklapot tudtak adni, hiszen ez már jóval túlmutat a rubin-diplomán is – mosolyodott el Gyuri bácsi.- www.blikk.hu