Ma hajnalban elhunyt édesapám, az utolsó lélegzetvételei előtt elmondtam neki, azt amit mindenki tudott..

Gyüre Zsolt szívtépő történetét olvashatják el, amely az elengedésről és a vele járó fájdalomról szól. Megkönnyeztük!


Sokat tépelődtem hogy vajon leírjam-e érzéseimet..
egy igen megrázó tragikus végkimenetelű esemény kapcsán,
ami Édesapám 70. életévében elhalálozását követelte...
Olyan dolgot tettem aminek folyományaként fölgyorsítottam
az eseményeket...ami fölött gondolati síkon azóta sem tudok
napirendre térni...pedig érzem hogy jól, tőlem elvárhatóan a
legjobban cselekedtem aznap este, mikor végleg távozott
az ismeretlenbe...

Hirdetés
Ki kell hogy írjam magamból, hátha
fájdalmam némileg alábbhagy, mert embertelen az, mit
át kellett élnem...
- Egyáltalán érdekel valakit..? Vagy csak nekem van
valamiféle megnyilvánulási kényszerem...?
Végül arra az általam bölcsnek vélt következtetésre jutottam,
ha, akár csak egy ember is, végigolvasva megérti mondanivalóm lényegét, akkor már megérte..
Próbálom rövidebbre fogni, ami persze relatív és ez estben
majdhogynem lehetetlen...
Édesapám veleszületett donga lábbal és csípőficammal dolgozott, ameddig korosodva el nem érte a már szinte mozgásképtelenséget járását illetően...Fölnevelt három gyermeket, hű társaként édesanyámnak..
Mikor betöltötte 70. életévét akkor jelentkeztek az első olyan tünetek amik aggodalomra intettek..
Vizsgálatok következtek, amik végbél daganatos megbetegedésre következtettek, majd további vizsgálatok megerősítették a szomorú valóságot. miszerint előrehaladott rosszindulatú daganat van jelen a szervezetében...
Kórházban töltött első heteiben nem vártan, gyorsan romlott az állapota az otthonihoz képest...persze megviselték az egymást érő vizsgálatok, amik nagy része teljes étel és ital megvonást követelt...
1 hónap alatt rohamos súlyvesztés következett, ami teljességgel kizárta egyebek mellett a műtéti beavatkozást...de mivel a teljes bélelzáródás lehetősége egyre nagyobb veszélybe sodorta Őt.
így már mikor sikerült picit erősíteni a szervezetét megműtötték..

Hirdetés
De csak a vastagbelet vezették ki az oldalára...(Sztóma)
A fő problémával sajnos nem tudtak mit kezdeni a beteg állapotára hivatkozva, további műtét vagy kezelésről csak valamikor később..
lehet szó HA javul az állapota...magyarra fordítva lemondtak róla és otthoni "lábadozásra ítélték"
Édesanyám ápolta, pelenkázta, etette stb. Amikor tudtam mentem segíteni borotválni stb...ami ezzel jár..a részletekkel nem akarok senkit sokkolni..nagyjából tudja mindenki miről van szó...
Sokat beszélgettünk... mindig biztattam próbáltam pozitívan hozzá állni ehhez az áldatlan helyzethez..
Reményvesztettséget soha nem sugalltam felé..próbáltam éreztetni vele hogy nem teher a számunkra Őt ellátni..mert talán ez jobban zavarta mint maga a betegsége...
Most már azt hiszem ideje rátérni a lényegre..:
6. hó 14. én kora délután hívott édesanyám:
- Nem eszik nem iszik apád már semmit, bajt érzek gyere amikor tudsz...!
Gondoltam, máskor is volt már ilyen étvágytalan...de azt is tudtam hogy más is van, csak anyu aggodalmas típus és nem véletlen mondta amit mondott ( Ne idegesen "rohanjak" 60 km.-t odáig)..
Testvéremmel mikor odaértünk, előrement én pedig megálltam egy szóra anyuval az előszobában, de már látom hogy könnyes szemekkel jön is ki azonnal a helyiségből ahol apu fekszik...
Ennek fele sem tréfa... tudatosult bennem, és azonnal bementem..
Apám rám nézett csontig hatoló, segítség kérő olyan tekintettel amit nemhogy leírni de még elmondani is lehetetlen...
Erőt vettem magamon, bár úgy éreztem derékig mocsárban kéne gázolnom az ágyig alig öt métert...nem hittem a szememnek pedig pár napja voltam nála..
Zihálva vette a levegőt, mozgatta a száját valamit akart mondani de már a kórházban is oda kellet teljesen hajolni hogy értsem, mert csak suttogni tudott...egyszerűen nem értettem semmit bármennyire is szerettem volna...zavarodottságomban bólogattam és próbáltam
nyugtatni...
Vártuk az orvost, közben anyu odalép és fölhajtja a takarót..: - Nézd a lábait milyenek lettek délben még semmi nem volt..
Oldalra pillantva olyan szintem megrökönyödöttem, hogy beleszédültem a látványba.. mert teljesen lilásfekete bőrszín fogadott azokon az amúgy is
csontra fogyott vékonyka lábakon, ami számomra egyben a felismerés hogy itt már remény nincs tovább..amiben az orvos szavai is megerősítettek..
- Sajnos azt kell hogy mondjam, a bácsi haldoklik..
Fölmerült a kórház lehetősége is de mivel a végeredmény sajnos ugyanaz..így azonnal elvettetem a lehetőségét...akkor inkább otthon..
Bár fájdalmai nincsenek mert azt többször értésünkre adta, a félelmei annál nagyobbnak tűntek, hogy minden remény szertefoszlott és az orvos bár nem kiabált vélhetően pár szó foszlányt elcsípett amiből már ő is a legrosszabbra következtethetett..
Mikor megtudtam hogy akár hajnalig is eltarthat a haldoklása..
Kimenetem az utcára.. este 9 se volt még és magamat biztattam:
--Megtudom csinálni...! Nagyon nehéz lesz de erős vagyok...! stb. stb..
És közben pedig reszkettem mint a nyárfalevél...
Majd mikor összeszedtem maradék erőmet bementem a jelenlevőket megkértem hogy köszönjenek el, amit akarnak közölni vele tegyék meg..és hagyjanak magamra vele...
Innentől kezdve volt, életem egyik legfájdalmasabb, mondhatni semmi ismert kínhoz nem hasonlítható, gyötrelmekkel teli tűzdelt
15 perce...
Már csak a falat nézte.. nem reagált de tudom hogy hallotta amiket mondtam..Ütemesen nagy levegőket vett közben biccent a feje lélegzetvétel kényszerétől és tudom hogy várt rám hogy segítsem..
Elkezdtem finoman simogatni a karját és vállát és közben beszéltem..
Pontosan nem tudom feleleveníteni mert nem voltam teljesen magamnál...
Elmondtam neki mennyire büszke vagyok rá és mindenki a családban a rokonok ismerősök,,, Mennyire szeretjük, és bár segíteni már nem
tudunk bármennyire is szeretnénk mindig emlékezni fogunk rá..Fölsoroltam az unokáit egyenként puszilni fogom őket és elmondom mennyire szereted mindnyájukat.
Közben a hideg rázott és izzadtam sokszor pattanásig
feszültek az izmaim önkéntelenül...
Folytattam de közben olyan gombócokat kellet nyelnem hogy
majd megfulladtam...
- Próbálj megnyugodni engedd el magad, aludj szépen álmaidban mind ott leszünk veled és majd nem kell félned...
- Minden rendben lesz nem kell aggódnod..lassan próbálj pihenni..
Észrevettem hogy lassul, ritkul a lélegzete, éreztem hogy valami történik...és folytattam az arcát simogattam és csak beszéltem hozzá folyamatosan..
Ő egyre ritkábban vette a levegőt, én pedig csak mondtam és
mondtam...éreztem hogy ezt várta hogy valaki segítsen megbirkóznia a félelmetes ismeretlennel...!
Csak ültem az ágy szélén egyben büszkén és összeroppanva..

Hirdetés
Eljött az idő egy nagy lélegzet egy az ami az utolsó pára amit
még az e-világra hinthetett...
Tudtam hogy megérkezett oda ahová annyira nem akart...
amitől mindig tartott és félt...
Csak remélni merem hogy boldog már odafent...
Jól tettem-e-? Mindenki döntse el maga..

forrás, Pesten Hallottam - Gyüre Zsolt írása . Osztozunk a fájdalmadban, csodálatos ember vagy Zsolt!