Nem fogja kitalálni, hogy pontosan mi volt az oka a Sarka - Hajdú válásnak. Eszter tehet mindenről


Egy éve ment szét a Sarka Kata-Hajdú Péter házaspár, a Story Magazin most leleplezte a szakítás indokát. Nem fogják kitalálni: a hűtlenség az.

Hajdú Péter és Sarka Kata házassága állítólag a felek hűtlensége miatt ment tönkre – állapította meg a Story Magazin q csütörtökön megjelenő számában.

Hirdetés
A lap szerint egy éve kapott egy fotót egy barátjától Sarka Kata, melyen az látszott, hogy Hajdú Péter egy ismeretlen nővel távozik egy szórakozóhelyről. (A Bors tudni véli, hogy a nő nem volt más, mint Hajdú később bemutatott barátnője, Eszter.)

Sarka ezen kiborult, kérdőre vonta Hajdút, aki viszont felemlegette Sarka korábbi megingásait. 
A lap szerint eztán megbeszéltek mindent és úgy döntöttek, tiszta lappal folytatják a házasságukat.
Ehhez képest Sarka ezután nem sokkal beadta a válópert, majd elköltözött a közös házból egy XII. kerületi bérelt lakásba. A Story Magazin szerint a lakást már korábban kibérelte, vagyis készült a különélésre.

Hirdetés