Ez a gazdag férfi hozza haza a Bulgáriában kómában fekvő lányt. A kormány csak vonogatta a vállát, ez a civil ember pedig segített

A száz leggazdagabb magyar egyikének segítségével kerülhet végre magyar orvosok kezébe Burkus Vanessza(19), aki barátjával és két másik magyarral szenvedett autóbalesetet július 19-én Bulgáriában. A fiatal lány azóta kómában fekszik Burkaszban. A gazdag ismeretlen 2 millió forintot ajánlott fel.



Hirdetés
– Csak segíteni szeretnék, nem akarok hírverést – zárta rövidre a Délmagyarnak adott interjúját a névtelen milliomos. A lányért többen is összefogtak: egyesek pénzt, mások orvosi kapcsolatokat ajánlanak. Erre szükség is van, hiszen Vanessza kezelését családja nem tudja fedezni, és komoly nehézséget okoz a lány hazaszállítása is.

– A kisunokámnak három csigolyája is eltört – kezdte Burkus Sándorné Rózsi (77), Vanessza nagymamája.

– Mesterséges kómában tartják, hogy ne legyenek fájdalmai a sérülései miatt. Haza csak akkor jöhet, hogyha a CT-vizsgálatának eredményei lehetővé teszik a szállítását – árulta el az asszony.


Hirdetés
Ez azonban az Index információi szerint 6 millió forintba is kerülhet. A nagymama elmondta: házát is kész eladni azért, hogy unokája életét megmentse.

– Ha az eredményei lehetővé teszik, Vanesszát már ezen a héten hazahozhatják. Addig is a menyem egyik kolleganője segít. Most megy nyaralni Bulgáriába, így ő visz ki ruhákat, gyógyszereket Sándoréknak – árulta el a nagymama.


Ebben az autóban szenvedett súlyos balesetet a magyar lány Bulgáriában / Fotó: TV2 Tények
A Külügyminisztérium szerint a hazaszállításról általában a sérült biztosítója, illetve EU-n belül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap gondoskodik. Utóbbi esetben szeretné kivárni, hogy a hazaszállítás kisebb kockázattal járjon.


Hirdetés
Bár a minisztérium állítása szerint a szülőket segítik a kapcsolattartásban és a tolmácsolásban, nekik jelenleg is egy kint élő magyar nő segít a fordításban. A lány zárójelentését ugyan lefordították, de Burkus Sándor a konzullal még nem is találkozott. Eddig az intézmény egy intenzíves orvosával sikerült egyeztetnie a szegedi kórház egy professzorának, akinek levelét bolgárra fordítva, hivatalos nagykövetségi levél formájában küldik majd el a burgaszi kórháznak.