Kiesett egy 4 éves kislány a hatodik emeletről a 8. kerületben. A szülők egyedül hagyták otthon


A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Kiesett egy négy év körüli kislány a VIII. kerület egyik társasházának hatodik emeletéről szombaton reggel, és a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Szombat reggel 8 óra után érkezett a bejelentés a BRFK-hoz, hogy Budapesten, a VIII. kerület Szigony utca egyik társasházának hatodik emeletéről eddig ismeretlen körülmények között kiesett egy négy év körüli gyermek.

Hirdetés

A mentőszolgálat kiérkező munkatársai megállapították, hogy a kislány a helyszínen életét vesztette.

A Blikk úgy tudja, hogy a kislányt egyedül hagyták otthon. A rendőrség megkezdte az eset vizsgálatát.


Hirdetés